Tisztelt Bolla Tibor Úr !
Vezérigazgató
Tárgy: Vezetőfülkék mögötti terület lezárása

A MAGYAR KÖZLÖNY 36. szám 2021. március 5., pénteken megjelent a 104/2021. (III. 5.) Korm. rendelet,  A védelmi intézkedések ideiglenes szigorításáról című rendelet, melynek alapján lehetőség szerint 1,5 méter távolságot kell tartani másik személytől.

2. Az ideiglenes védelmi intézkedések általános szabályai

2. §

(1) Közterületen, illetve nyilvános helyen mindenki köteles más emberrel a szociális érintkezést – a közös háztartásban élők kivételével – a lehető legszűkebb személyi körre korlátozni, és a másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter távolságot tartani.

Ennek megvalósítása csak minden felszíni járművezető fülke mögötti terület lezárásával lehetséges ! Munkavállalóink körében is folyamatosan emelkedik a fertőzöttek száma, ezért kérjük a Tisztel Vezérigazgató Urat, hogy a Munkavállalók védelmében mielőbb hozza meg ezt az intézkedést, mert félő hogy ennek elmaradása tömeges megbetegedésekhez vezethet !

Tisztelettel
Deák Krisztián
Elnök