Kedves Tagjaink, Villamos járművezetők!

Megtörtént a konzultáció az általunk jelzett problémában, mely a villamos járművezetőket érintette a Vonali Prémium kifizetéseknél.
 
A Főmérnökség szerint is helytállóak a problémák. A vizsgálat szerint előfordult, hogy az új viszonylatokhoz (1M, 2M) nem lettek rögzítve a kategóriák, míg meglévő viszonylatoknál egyes vonalak magasabb, néhány viszonylat alacsonyabb kategóriába lett elszámolva informatikai hiba miatt.
 
A Munka Törvénykönyve szerint három évre visszamenőleg lehet elmaradt bért követelni, így 2018. március 1-től személyenként történt meg a vizsgálat. 
 
Összeségében több száz Munkavállaló érintett, a legtöbb esetben csekély mértékű hátralék keletkezett, de van akinek jelentősebb összeg nem került kifizetésre. Megállapodásunk alapján az elmaradt kifizetések a márciusi bérrel egyéb pótlék címen kifizetésre kerülnek és az érintettek egy tájékoztatót is kapnak a Főmérnökségtől.
 
Mivel volt olyan vonal ami magasabb összeggel lett elszámolva mint amilyen kategóriába volt sorolva, ezért csekély értékű túlfizetés is jelentkezett mely kis számú munkavállalót érint. A Munka Törvénykönyve és a Kollektív Szerződés alapján a Munkáltatónak lehetősége van a jogalap nélkül kifizetett bért felszólítással visszakövetelni. Javaslatunk alapján sikerült megállapodnunk a Főmérnökséggel, hogy a tévesen kifizetett összegek visszakövetelésétől eltekintenek. 
 
Úgy gondoljuk sikerült eredményesen megoldani a problémát. Kérünk azonban Mindenkit, hogy rendszeresen kövesse figyelemmel a bérkifizetési jegyzéket illetve a teljesítmény elszámolást és ellenőrizze az ott szereplő összegeket, hogy az megfelel e a valóságnak. 
 
Készítettünk egy Excel táblázatot, melyet a számítógépre letöltve könnyedén kiszámolható az aktuális hónap vonali prémiuma, így könnyedén ellenőrizni tudjátok ezentúl, hogy a megfelelő összeg került elszámolásra.

A táblázatot az alábbi linken lehet letölteni: https://kapszak.hu/downloads/KAPSZ_vonali_premium_tablazat.xlsx

KAPSZ Elnökség

Kategória: Tájékoztató