Kedves Tagjaink!

 

November 30-án Plenáris Ülés keretein belül megkezdődött az 2022-es Bértárgyalás.  Ezen Tájékoztatóval szeretnénk pontos információkat adni az eddigiekről, melyben az idei év előzményeit is kifejtenénk.

 

Mint tudjátok az idei évben az aláírók Bérszövetséget alkottak más Fővárosi Önkormányzat intézményeiben működő szakszervezetekkel, hogy egy egységes bérpolitikai megállapodást hozzanak létre. Ez június 3-án megtörtént, mely az idei évre nem biztosított béremelést a főváros pénzügyi lehetőségei miatt.

Azonban a Megállapodás meghatározza a 2022-2024. közötti időszakot is:

  • az egy főre jutó bértömeg a minimálbér- és garantált bérminimum-emelés százalékos mértékének számtani átlagával emelkedik (ez jelenleg 19% lenne)
  • azonban, ha ez a 15%-ot bármely évben meghaladja, akkor az azt meghaladó mértékről külön egyeztetést folytatnak
  • tartalmaz továbbá egyéb elemeket, amiket egységes szintre kívánnak hozni (Bp-pótlék, cafeteria, bérfelzárkoztatás, bérrendezés, évvégi csekély értékű ajándék, stb)

 

Ennek következtében június 7-én született egy Részmegállapodás a Kollektív Munkaügyi Vitát (KMV) kezdeményező aláíró szakszervezetek, szövetségek között:

  • Bp-pótlék évente kétszer a főállású teljes munkaidős munkavállalók részére
  • évre többlet 20.000 Ft cafeteria kifizetés az I-IV havi megtakarítások terhére (június 25-én)
  • Év végi csekély értékű juttatás 16.700 ft értékben (december 8-án)
  • a 3. pont alapján az éves megtakarításról külön egyeztetés a megállapodást aláírókkal mely november 23-án került aláírásra, a főállású munkavállalók részére a január 1 és október 31 közötti időszakra a ledolgozott időt alapul véve december 8-án 70 Ft/óra bérkompenzációt fizet.

Amennyiben további megtakarítás marad az év végén az a szakterületek között szétosztásra kerül, melyről a területek saját hatáskörben döntenek (pofapénz) és 2022. február 8-án kerül kifizetésre.

 

Ha ezeket összegezzük ebből egy 3-4% körüli alapbér emelés is sikerülhetett volna, ami persze nem egy nagy összeg, de hosszú távon jobb egy kisebb alapbéremelés is, mivel a későbbi emelésekre is hatással van. Persze jobban lekommunikálható egy egyszeri bruttó kb. 120ezres kompenzáció és az egyéb juttatások, de ettől az alapbér nem növekszik és egyre nagyobb lesz a lemaradás. Idén 6% alapbéremelés volt a követelés részünkről is, azonban a júniusi KSZ szintű részmegállapodásra és forráshiányra hivatkozva ettől elzárkóztak.

 

Az idei Bértárgyaláson elhangzottak alapján a 15% bértömeg elosztásáról kezdődik meg az egyeztetés Állandó Bizottság keretein belül az aláíró képviseletekkel. Mivel bértömegről beszélünk, az alapbér emelés ezt az értéket várhatóan nem fogja elérni, hiszen ide tartoznak a pótlékok, a túlórák, prémiumok is. Pontos százalékot nehéz megjósolni, de ha alapbérben nézzük, akkor jelentős eltérések lehetnek majd. Az idei év elmaradt alapbéremelése és a jövő évi várható bértömeg emelés azonban összeségében reálbér csökkenést fog eredményezni.

KAPSZ Elnökség