Kedves Tagjaink, Támogatóink!

Ismét egy fontos esemény következik az év elején februárban, új Munkavédelmi Képviselőket kell választani a következő 5 évre. Fontos, hogy minél biztonságosabban és egészségesebben végezzük munkánkat, ebben nyújtanak ők segítséget és képviseli a Munkavállalók érdekeit a Munkáltatónál. Rendszeres továbbképzésen vesznek részt, ezzel is biztosítva a minél sikeresebb munkavégzést. Jelöltjeink között több ismert kollégát is találtok, többen jelenleg is Munkavédelmi Képviselőként tevékenykednek, ezért kifejezetten fontos, hogy őket és új jelöltjeinket is támogassátok, hogy minél többen, hatásosan tudják képviselni érdekeiteket! Mint látjátok egy másik érdekképviseleti szervezet 2 jelöltje is megtalálható a listánkban. Ez természetesen nem véletlen, együtt szeretnénk minél erősebbek lenni, egymás munkáját segíteni, ezért kérünk titeket, hogy azon a két területen (Kelenföld forgalom, III. Vontatási szolgálat – Budafok, Ferencváros, Kelenföld műszak) szavazzatok rájuk úgy, mintha a KAPSZ jelöltjeként indulnának.

A nevekre kattintva a Jelöltek saját bemutatkozását tudjátok elolvasni, fogadjátok őket sok szeretettel és Szavazzatok rájuk!

Villamos Munkavédelmi jelöltek:

Angyalföld: Szüts Károly

Baross forgalom: ri László Gábor

Ferencváros forgalom: Talmács Gábor

Hungária forgalom: Torossy Ildikó

Kelenföld forgalom: Gaál György (FVVSZ – Fővárosi Villamosvasutak Szakszervezete jelölt)

Száva forgalom: Tyahor Éva (Csépányi Évi)

Zugló forgalom: Simon Lászlóné (Horváth Gabriella)

Forgalom törzs: Szegnár Vilmos

Forgalombiztonsági és felügyeleti Szakszolgálat: Kvárikné Csépányi Edina (VÜI Törzs)

I. vontatási szolgálat: Varga Gyula (Száva, Hungária, Zugló)

II. vontatási szolgálat: Legény Tibor (Angyalföld, Baross, Szépilona)

III. vontatási szolgálat: Rosza János (Budafok, Ferencváros, Kelenföld) (FVVSZ – Fővárosi Villamosvasutak Szakszervezete jelölt)

Pesti pályafenntartás: Kovács Attila

VÜI Törzs Munkavédelmi jelöltek:

Kvárikné Csépányi Edina

Horváth Zoltán Attila

ATÜI Jelölt

Dél-Pesti divízió: Antal Richárd